iPhone oldalak

Fizetett hirdetések

Archívum

iPhone karcvédelem

2008.10.31. 18:39 | dj_us | Szólj hozzá!

Ezt a cikket azoknak írtam, akik hozzám hasonlóan nem szeretnék, hogy karcolódjon a féltett iPhone-juk. 2 hete sincs, hogy megvettem a telefont, de már fellelhetők rajt karcolások a kijelzőn és a hátlapon is. A fényes fekete hátulján a legkisebb karcolások is meglátszanak, pedig óvtam mindentől ahogy csak tudtam. Mégis összeszedett a zsebemben pár karcot.. Egyből el is terveztem, hogy fogok venni valami tokot és kijelzővédő fóliát. Mivel a szilikontokok és az egyéb övre csatolható bőrtokok nekem egyátalán nem jönnek be, egy fekete plüsstokra esett a választás.

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a fóliával. Megjött a csomag, gyorsan neki is ugrottam a fólia felrakásának. Ablaktisztítóval lepucoltam teljesen a kijelzőt, majd a fóliához kapott kendővel még áttöröltem, portalanítottam. Fontos, hogy semmi porszem nem maradhat a kijelzőn, különben beragad a fólia alá.

 

Kellékek: ablaktisztító, fólia, törlőkendő, kéztörlő, iPhone :)

 

Teljesen zsír és portalanítsuk a kijelzőt

 

Mivel életemben először csináltam ilyet és „megy ez segítség nélkül is” típus vagyok, nekiugrottam komolyabb google-zés nélkül. Természetesen jött is a meglepetés. Nem ragad rá a fólia! Olvastam valahol, hogy szoktak valami folyadékot is adni a fólia mellé, amit a kijelzőre fel kell vinni, majd utána rátenni a fóliát. Mivel nekem ilyenem nem volt, adtam neki egy kis ablaktisztítót. :) Meg is örültem, mert egész jól nézett ki az előző állapothoz képest.

 

Ez az eredménye, ha észnélkül próbáljuk feltenni a fóliát

 

Ablaktisztítózás után: jobbnak tűnt, de még ez sem az igazi

 

Vártam, hogy száradjon, mint ahogy azt a cikkben is olvastam. Közben beugrott, hogy a fólián van ugye mindkét oldalon még egy vékony fólia is, amit le kellett húzni felrakás előtt. Ez rendben is van, de hirtelen az ugrott be, hogy mindegyik fólián volt egy számozás. Talán nem véletlen?! Nézem gyorsan a telefont, tuti a 2-est húztam le először. Természetesen azt.. Gyorsan letéptem a száradás alatt álló fóliát, lepucoltam a tisztítót a telefonról, és feltettem az „1-es” oldalával a fóliát. Hogy, hogynem, azonnal rátapadt. Beigazítottam középre, majd szép lassan rásimítgattam. A hangszóró kivágásánál beillesztettem középre, majd ahogy simogattam rá, húztam le a fóliavédő-fóliát. :) Így légbuborék mentesen feltettem. Az eredménnyel elégedett vagyok, bár az olcsó fólia hátránya, hogy a home gomb kicsit félre lett kivágva, de nem túl zavaró. Innentől már végre nyugodtan lehet a zsebemben, nem kell félnem az újabb karcoktól.

 

Elsőre hibátlanul rátapadt, így kellett volna kezdeni

 

Jól látható a védőfóliák számozása, nem véletlen a sorrend..

 

A plüsstök, egy fekete színű habosított gumi, belül selyem béléssel. Pici, egyszerű és szerintem szép is. 

 

 

Egyszerű, szép. :)

Egy kis szösszenet...

2008.10.23. 16:55 | dj_us | Szólj hozzá!

A napokban nem csináltam meg mégsem a resetet. Rájöttem, hogy csak akkor lassú, ha még nem töltötte be az oldalt teljesen a böngésző. Feltettem pár apróságot cydia-ból, nemrossz dolog. Ilyen felesleges dolgok pl, hogy egyedi bootlogot csináltam, magyarítottam a billentyűzetet a kalapos ő és ű miatt. Szintén leszedtem egy igen hasznos dolgot, a BossPrefs-t. Ebben minden módját tudom korlátozni a net elérésnek. Ki is kapcsoltam gyorsan a 3G-t és az EDGE-t, nehogy megint lepattintson egy ezrest a kártyámról tudtom nélkül.

Ja igen, rendeltem hozzá egy szolíd kis plüsstokot és kijelzővédő fóliát, hogy ne karcolódjon :) Sajnos tök átlagos használattól is vannak már apróbb karcok a kijelzőn, pedig vigyázok rá..

Belassultunk, belassultunk?

2008.10.21. 23:54 | dj_us | Szólj hozzá!

Hát valamiért mostanában eléggé belassult a gépezet.. Ha valami honlapon írok be bármit valahova, "akad az írás". Sőt, volt, hogy már teljesen le is fagyott írás közben, és csak a sleep+home gomb egyidejű nyomásával tudtam kikapcsolni a telót. A jobbik, egyre gyakrabban előforduló eset az, hogy fekete képernyővel elszáll a safari, majd kilép.. Lehet a jeilbreak hozománya ez? :( Na majd a változatosság kedvéért visszaállítok mindent factory defaultsra, és pár nap nyúzás után kiderül mi a helyzet..

Címkék: szoftver iphone firmware jailbreak

Elkezdődött a szoftverbirizga

2008.10.19. 15:58 | dj_us | Szólj hozzá!

Hát igen, a tulaj nem értett szinte egyátalán a telefonhoz, talán ezért is adta el. Ja, kérdeztem is tőle, hogy miért ennyibe kerül? Erre kérdi, miért, sok? :D

Szóval benntvolt vagy 100 contact a telefonban, és egy rakat gagyi játék. Ez még oké, de volt a sok játékhoz frissítés az AppStore-ban, amiket csak a tulaj accjával tudtam volna feltenni. Így szépen ottmaradt a kis 3-as szám az ikon sarkában, buzgón jelezve, hogy van ám 3 frissítés a szarjaidhoz. Adtam is neki egy full resetet, hogy egy teljesen szűz iPhone-al kezdjek. Potom 2 óra alatt meg is volt a reset. Ha már lúd legyen kövér, így jöhetett a JailBreak. Soha életemben nem csináltam még, hisz nem volt szifonom előtte. 1phone.hu sietett a segítségemre, köszönöm a szerkesztőknek, jó kis oldal. Az egész művelet annyiból állt, hogy le kellett töltenem a quickpwm nevű progit, ami megcsinált mindent. Persze be kellett tallózni neki egy eredeti 2.1-es FirmWare-t, amit lerántottam az Apple oldaláról. Ezután a programocska szépen írja mikor melyik gombot hogyan nyomjam, és már kész is volt. Innentől már bátran telepíthettem rá dolgokat, akár fizetős appokat is torrentről ;)

Majd eljött a hülyeség ideje..

Rádugtam ugyanis iTunes-ra, hogy gyorsan pakolok rá zenét. Ekkor megkérdezte az iTunes, hogy felpakolja-e a régi dolgokat, amiket előzőleg átszinkronizált. Csak amikor leokéztam döbbentem rá, hogy mekkora hülyeséget csináltam.. :D Természetesen visszatett mindent a reset előtti állapotra ;) Nem volt kedvem szórakozni, időm meg volt, gondoltam újabb reset. Olyan ez, mint az XP telepítés: elsőre sosem megy rendesen :D 2 óra várakozás után végre végzett a resettel, és megjelent a fehér almácska.. Igen ám, de percek múlva sem tűnt el.. :) Na, akkor a DFU módot is egyből kipróbálhattam új telócskámon :D Nyomkodtam a gombokat ahogy kell, majd rádugtam a gépre. iTunes kolléga egyből észrevette, hogy itt bajok vannak, így feltette a szoftvert gyári beállításokkal. Restart, működik. Újabb JailBreak következett, kicsit mókáztam, majd rádugtam ismét gépre zenemásolás címszóval. iTunes ismét feltette a bűvös kérdést, ez új teló-e? Mondom magamban, használtan vettem, de legyen inkább új :) Szóval kiküszöböltem, hogy ismét átszinkronizálja a sok játékot. Nagy megdöbbenésemre viszont valóban csak ezt sikerült elérnem, mert a contacts-ok ismét bennt figyeltek. Czo kolléga rádöbbentett, hogy bizony ez betette outlook-ba a címjegyzéket és onnan visszatett mindent. Egyébként itt köszönném meg a sok láma kérdést, segítséget Czo-nak, nélküle többet szívtam volna a dolgokkal :) Unalmas 5 percemben manuálisan kitöröltem a címjegyzéket.. Következett a magyarítás, bár az angol is bőven megfelelt. Nagyon elégedett vagyok a telefonnal, jó kis szerkezet..

Címkék: szoftver iphone firmware jailbreak

Harc a leütésért...

2008.10.18. 17:22 | dj_us | Szólj hozzá!

Reggel még mindíg nincs jogom megtenni a licitet, közben már újabb érdeklődők is voltak.. Igaz alámlicitáltak, de azért féltem, hogy valaki ad egy jobb ajánlatot.. Mit lehetett tenni, leütöttem hát egy másik termékét, így meglett az elérhetősége, ráadásul ő is kevesebb jutalékot fizet az 5 ezres akksira, mint a 85-ös szifonra :) Ok, megvan a száma, gyors hívás. Női hang, meglepődés. Felesége számát adta meg vaterán, gyors számdiktálás, újrahívás. Álmaiból felébresztett hang vette fel a telefont 11-kor. A telefon a apjáé, felhívja és mindjárt visszahív. Várakozás, várakozás, semmi. Végre hív, de már a fater. 3kor visszahív, hogy mikor indulhatok érte Siófokra.. Innentől végig vártam a korábbi hívást, hogy sajnálom, mégse adom el, blabla.. Fél 2-kor hív is.. Félve felveszem: Tudnánk előbb találkozni? Juhuuu, 3kor már a siófoki Tesconál vártam. Megtaláltuk egymást, előkerült a híres, stílusos fekete dobozka. A telefon hibátlan, sehol semmi karcolás, max a fekete hátlapján alig észrevehető. Kicsit megnyomkodtam, majd: Jó, elvinném. :) Tudatlanságomnak hála, egyból le is kapott egy ezrest a dominomról, mert hazafele kicsit mókáztam a GPS-el. Nembaj, a maradék 5 Ft-ból már nem mehet több, így bátran tettem vissza a SIM-et. :D Hazafele nyomkodtam, megnéztem miket tud.. Azthiszem igenjól jártam ennyiért vele, a 8 gigást nem lehet megkapni ennyiért. Pár kép a műszerről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: vásárlás iphone vatera

iPhone vásárlási gyanúba keveredtem..

2008.10.17. 23:10 | dj_us | Szólj hozzá!

Nos, jó szokásomhoz híven böngészgettem a vatera iphone részlegét, hátha akad valami a horgomra.. Hoppá, iPhone 3G black 16 GB 85.000 kikiáltási áron, 90 villámon? MIII? Gyorsan nézem a leírást, biztos ütöttkopott agyonharcolt stuff. Erre mi fogad: "Gyönyörű állapot, dobozával, tartozékokkal." Jó, gyors kérdés az eladótól: Kikiáltási áron még ma? :) Közben betévedt egy másik érdeklődő, aki egy macbookot akart neki adni amibe beszámítja a telót, de rá kell fizetnie 140-et a gépre. Perceken belül már árverés befejezve.. Ok mondom, ennyi volt.. Fél óra múlva jön az email, hogy vihetem kikiáltási áron. oO?! Hát nem elcserélted a mac-re? Ó, hát ő úgy gondolta, hogy megkapja a vadiúj macbookot, és még 140-et mellé. :D Lol, mondom.. Jólvan leütöm akkor.. Ha nem zárt aukcióban lenne.. Najólvan fekvés, holnap folyt köv..

Címkék: vásárlás iphone vatera

süti beállítások módosítása